“Csak az gyógyít, ha az emberi lélek
Tükrében képződik az egész közösség,
és a közösségben él az egyéni lélekerő.”
(Rudolf Steiner)
A Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeged északi lakótelepén épült 1962-ben. Egyemeletes, fákkal körülvett téglaépület. Elnevezése helytörténeti hagyományokat őriz. A századforduló idején itt élt tehetős hajótulajdonos polgárcsaládról, a Gedó- famíliáról kapta a lakónegyed a nevét, akik vállalkozásuk mellett a környéken népszerű szórakozóhelyet is létesítettek. A mulatókertben szívesen időzött Móra Ferenc is.
A szülők igényeit figyelembe véve 1983-2004-ig angol tagozat működött, azóta emelt óraszámú angol nyelvi képzés folyik. A nyitott, családias, érzelmileg támogató iskolai környezetben előtérbe helyezzük a tehetséggondozást, az esélyegyenlőség biztosítását, a készség-képességfejlesztést egyéni differenciálással. Az intézmény elkötelezett a vizuális, esztétikai, művészeti, érzelmi nevelés iránt. 1984-től a városban elsőként rajz tagozat indult, amelynek folytatása 2003-tól az alapfokú művészetoktatás. A képző-és iparművészeti ágon folyó kiemelkedő eredményeket felmutató képzést az Oktatási Hivatal 2007-ben kiválóra minősítette. Nagy hangsúlyt kap a „szabad alkotás” a kreativitásnak teret engedve, melynek eredményeképpen kimagasló eredményeket érnek el a művészetoktatásban résztvevő tanulók országos és nemzetközi versenyeken.
Az intézmény fő profilja a művészetoktatáshoz kapcsolódóan a vizuális-téri képességcsoportra épülő tehetséggondozás. A tanulók élményszerűen tapasztalhatják meg a képző- és iparművészeti stílusok és irányzatok sokszínűségét, valamint azokat a kifejezési formákat, amelyek a képző- és iparművészetben ötvöződnek. A képzési forma feltárja a művészet megörökítő, átörökítő szerepét, megérteti, hogy az alkotás a legértékesebb emberi alapképesség. A művészeti nevelés megalapozza a tanulók esztétikai szemléletét, kommunikációs képességét, az értékes alkotások iránti igényét. A rendszeresen átélt pozitív élmények alakítják ki azokat az emberi tulajdonságokat, magatartási szokásokat, melyek a művészetek területén az eredményes szereplés összetevői. A művészeti tevékenység nagyban elősegíti a tanulói alapképességek kialakulását, megerősítését. Törekszünk a tehetségígéretek felfedezésére és intenzív fejlesztésére a művészet, az alkotás, a logikus gondolkodás együttesével, sikerélmény biztosításával, komplex személyiségfejlesztéssel.
Emelt óraszámú angol nyelvi képzés biztosítja a tanulók idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztését. Az angol nyelvet első osztálytól tanulhatják az ide érkező diákok, ötödik osztálytól képességek szerinti bontásban. Kis létszámú csoportokban sajátíthatják el tanulóink az informatika és a technika tantárgyak alapjait is.
Alkalmazott tanulási- tanítási stratégiák
Komplex Alapprogram
A 2020/2021-es tanévtől minden évfolyamon fokozatosan bevezetendő Komplex Alapprogram egy olyan nevelési-oktatási program, melynek középpontjában az élményalapú tanítás, a tanulókat aktívan bevonó pedagógiai szemlélet áll. A Komplex Alapprogram nevelési-oktatási programja, valamint tanulási-tanítási stratégiája (Differenciált Fejlesztés Heterogén Tanulócsoportokban [DFHT]) olyan pedagógiai módszereket és eljárásokat szervez egységes rendszerbe, amelyek erősítik az intézmény esélykiegyenlítő szerepét, elősegítve személyiségfejlesztő tevékenységünket. A heterogén tanulócsoportokban folyó differenciált egyéni fejlesztés (DFHT) segítségével képessé válnak a tanulók az önálló és a társas tanulásra, egyszóval: az eredményes tanulásra. A tanulók alapvető képességeinek fejlesztését az alprogramok támogatják, melyek többnyire a délutáni idősávban valósulnak meg: Digitális alapú alprogram, Életgyakorlat-alapú alprogram, Logikaalapú alprogram, Művészetalapú alprogram, Testmozgásalapú alprogram. A tanulói sokszínűség értékként jelenik meg, melyre lehetőségként tekintünk, hiszen minden tanuló kiváló valamiben.
A 2020/2021-es tanévtől minden évfolyamon fokozatosan bevezetendő Komplex Alapprogram egy olyan nevelési-oktatási program, melynek középpontjában az élményalapú tanítás, a tanulókat aktívan bevonó pedagógiai szemlélet áll. A Komplex Alapprogram nevelési-oktatási programja, valamint tanulási-tanítási stratégiája (Differenciált Fejlesztés Heterogén Tanulócsoportokban [DFHT]) olyan pedagógiai módszereket és eljárásokat szervez egységes rendszerbe, amelyek erősítik az intézmény esélykiegyenlítő szerepét, elősegítve személyiségfejlesztő tevékenységünket. A heterogén tanulócsoportokban folyó differenciált egyéni fejlesztés (DFHT) segítségével képessé válnak a tanulók az önálló és a társas tanulásra, egyszóval: az eredményes tanulásra. A tanulók alapvető képességeinek fejlesztését az alprogramok támogatják, melyek többnyire a délutáni idősávban valósulnak meg: Digitális alapú alprogram, Életgyakorlat-alapú alprogram, Logikaalapú alprogram, Művészetalapú alprogram, Testmozgásalapú alprogram. A tanulói sokszínűség értékként jelenik meg, melyre lehetőségként tekintünk, hiszen minden tanuló kiváló valamiben.
A tanulókra fókuszálva a csoportszintű és az osztályközösségre vonatkozó tervezés is érvényre jut. A Komplex Alapprogram a tanulóközösséget mint az egyéni tanulás forrását ösztönző, támogató tényezőként veszi figyelembe. Elősegíti, hogy maguk a csoportok, közösségek fejlődjenek, tanuljanak. A Komplex Alapprogram által vezérelt tanítási folya-matban a személyre szabott fejlesztés során a munkavégzés feltételei differenciáltan szerveződnek, ezzel biztosítva a tanulók egyéni különbségeihez történő alkalmazkodást.
A tanulók fejlesztése azt célozza, hogy az intézményen kívüli életben is helyt álljanak, így a család, a munka, a társadalmi kapcsolatok területein is. A Komplex Alapprogram célja növelni az iskola értékközvetítő szerepét a szolidaritás, a méltányosság és a kölcsönös befogadás révén, segíteni a tanulókat a felelősségvállalás képességének elsajátításában és felmutatni a tudomány, az egészség, a szociális jólét értékeit.
A tanítási- tanulási stratégiák tanítására (kooperatív tanulás, stratégiai és problémamegoldó képesség fejlesztése, tudományos érdeklődés, elmetérkép, strukturálási módszerek, írás és olvasási stratégiák stb.) mind a tanórákon, mind a tanórán kívüli tevékenységek során kiemelt figyelmet fordítunk.
„Tanulás tanulása” szakkör
A „Tanulás tanulása” szakköri keretben történő bevezetése kulcsfontosságú szerepet tölt be a tanulási képességek fejlesztésében, az egész életen át tartó tanulás iránti igény kialakításában. A fejlesztést az 5. évfolyamon kínáljuk fel, egyrészt a tagozatváltás megkönnyítése, másrészt a tanulók életkori sajátosságai miatt.
Témahetek
A különböző témahetek (pénzügyi és vállalkozói, digitális, fenntarthatósági) megszervezésével célunk a XXI. század köznevelési elvárásainak megfelelő gyakorlati, mindennapokban használható ismeretek élményszerű, játékos módon történő átadása, a szemléletformálás.
Agressziókezelés és resztoratív szemlélet az iskolában
Az érzelmileg támogató iskolai környezet megvalósítása érdekében vezettük be a resztoratív szemléletet. Ennek során a másokkal való kapcsolatainkat a kölcsönös tisztelet, a különbségek iránti tolerancia, a döntéshozatalban való egyenlő részvétel, a hatalmi viszonyok csökkentése, a kollektív felelősség és a sérelmek inkább jóvátétellel, mintsem büntetéssel való orvoslásának elvei szerint szervezzük. A gyakorlati megvalósítását különböző kommunikációs folyamatok segíthetik, mint például az egyéni elbeszélgetés, a mediáció, a körökben folytatott közösségi megbeszélések, osztálygyűlések vagy resztoratív konferenciák.
A resztoratív eljárások szélesebb körű, prevenciós alkalmazása számos lehetőséget kínál a tanulók kulcskompetenciáinak fejlesztésére, mindenekelőtt pedig a nyelvi, kapcsolatvezetési és állampolgári kompetenciák szemléltetésére és gyakoroltatására. A resztoratív osztálygyűlések, illetve körök erre kínálnak lehetőséget, segítve ezzel a társas viszonyokra érzékeny, tudatos, érdeklődő magatartás elsajátítását. Emellett a szociális kompetenciák gyakorlásához is teret biztosítanak, mivel a közösséget érintő problémákat tárgyalják meg és részvételt ajánlanak a döntéshozatalban, megkövetelve az egyenlőség, a demokrácia, a vallási és etnikai sokszínűség tiszteletben tartását.
Hosszú távú elképzeléseinkben a pedagógusok, gyermekek és szülők csoportjainak resztoratív szemléletű felkészítésén keresztül szeretnénk a közösség erősítésének folyamatát hatékonnyá és tartóssá tenni. Reményeink szerint a Gedói Általános Iskola és AMI közössége a resztoratív szemlélet segítségével belső folyamatainak kompetens és aktív alakítójává válik, ami mind a nevelési, mind az oktatási célok hatékonyabb eléréséhez, valamint egy harmonikusabb, örömtelibb iskolai szervezeti klímához járul majd hozzá.
Prevenció a tanulók biztonságáért: „Kék Tér” és KEVE program
A „Kék Tér” program a CSMRFK „Lépésről lépésre a biztonságért” komplex prevenciós programjának egyik legfontosabb eleme, mely egyedülálló módon támogatja az alsó tagozatos diákokat alapvető bűn- és balesetmegelőzési ismeretek elsajátításában. Az életkori sajátosságoknak megfelelően játékos és szórakoztató módon készítjük fel őket az áldozattá, elkövetővé válás elkerüléseinek lehetőségeire. A foglakozások a harmadik és negyedik évfolyamon valósulnak meg, melyek témái: közlekedésbiztonság; káros szenvedélyek; veszélyes szerek; felelősségvállalás; konfliktus-erőszak-agresszió; a tévézés veszélyei; idegenek; vízbiztonság; vagyonvédelem; internethasználat; egyedül otthon.
2017 szeptemberében Budapesten a Belügyminisztérium meghívására a Kék Tér programot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Gedói Általános Iskola közösen ismertette a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács nyilvános ülésén.
A KEVE-t, az általános iskolások közlekedésbiztonságát segítő programot 1. osztálytól felmenő rendszerben alkalmazzuk a 2018/2019-es tanévtől. A gyermekek akár gyalog, akár kerékpárral vesznek részt a forgalomban, szerves részei a közlekedésnek, ezért bennük minél fiatalabb korban ki kell alakítanunk azokat a beállítódásokat, automatizmusokat, szokásokat valamint döntési és magatartási készségeket, amelyek hozzásegítik őket a közlekedésben való részvételük kockázatának csökkentéséhez. Első osztályban célunk, hogy ismerjék:
- a gyalogos közlekedés szabályait a lakó- és iskolakörnyezetben,
- az úttesten és a járdán való áthaladás szabályait és gyakorlati alkalmazását,
- a tömegközlekedési eszközökön való utazás, azokra való fel- és leszállás elemi szabályait,
- a kerékpárral való biztonságos közlekedést.
A Gedóiban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok és a partneri kapcsolatok ápolására, az egészség- és környezettudatos magatartás kialakítására, a változatos pedagógiai módszerek, különböző tanulásszervezési eljárások alkalmazására, a tehetséggondozásra és a hátránykompenzációra, a prevenció biztosítására.